Hírek
2019. Augusztus 07. 13:40, szerda | Helyi
Haza akart jutni és autót lopott hozzá
Egy tamási áruház parkolójában nyitva hagyta egy férfi az autóját, egy másik pedig úgy gondolta, hazamegy vele.
Egy 79 éves tamási férfi tett bejelentést a Tamási Rendőrkapitányságon 2019. augusztus 4-én 17 órakor, mert személygépkocsiját az egyik áruház parkolójából ismeretlen személy ellopta. A bejelentő elmondta azt is, hogy az autót nyitva hagyta az indítókulccsal együtt, mert úgy szokta. Az adatgyűjtés és a gyors, pontos közterületi állomány értesítésének eredményeként az egyenruhások – Pánki Márió rendőr őrmester és Dávid Adrienn rendőr őrmester– augusztus 4-én 17 óra 43 perckor a 6-os számú főút 157-es kilométerszelvényénél megállították a már körözött autót. A jármű vezetője –egy 45 éves pécsi férfi –, a rendőröknek azonnal elismerte, hogy a kocsiba azért ült be, mert haza akart jutni Pécsre. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.
A férfit elfogták és előállították a Bonyhádi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki jármű önkényes elvétele bűntett elkövetése miatt, és ellene járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is büntetőeljárás indult.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi
Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

