Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2013. Július 10. 14:58, szerda | Helyi sport
Forrás: TKSE

II. Kosárlabda Nyári Tábor

II. Kosárlabda Nyári Tábor

A Tamási Kosárlabda Sport Egyesület második alkalommal rendezte meg nyári táborát, július 1-5-ig a gimnázium tornatermében. A részletekről Madarász Andrást, edzőt kérdeztük.

- Ez a második táborotok, különbözik-e a tavalyitól, és ha igen, miben?
- Igen, vannak különbségek. Míg tavaly egy sporttábort szerveztünk, ami azt jelenti, hogy többféle sportágat próbálhattak ki a gyerekek, például kézilabda, kosárlabda, amerikai futball, az idén csak a kosárlabdára fektettük a hangsúlyt. Egy-két kivétellel csak olyan gyerekek voltak nálunk, akik már egy vagy két éve kosaraznak.


- Hogy teltek a napjaitok a táborban?
- Fix programmal dolgoztunk, mert úgy gondoljuk, a gyerekek számára fontos a rendszeresség. 9 órakor kezdődött az első, egy órás edzésünk, majd 10-től tízóraiztunk. Negyed 11-től negyed 12-ig tartott a második edzés, majd ezt az ebéd és a kihagyhatatlan gagyizás követte. Délután két óráig szabad programra, főként játékra nyílt lehetőség az iskola udvarán, majd 2-től fél 3-ig minden nap egy kis szellemi vetélkedőre került sor. Hétfőn a kosárlabda általános szabályait ismertettük meg a gyerekekkel, délután ebből kaptak kvíz kérdéseket, kedden ugyanilyen módon dolgoztuk fel velük a játékvezetői karjelzéseket, szerdán pedig activityt játszottunk. Fél 3-tól fél 4-ig ismét edzések voltak. A délutáni napirendtől csütörtökön és pénteken tértünk csak el, csütörtök délután strandoltunk egyet, pénteken pedig a tábor zárása kapcsán az ajándékokat osztottuk ki a gyerekeknek. Mindenki kapott pólót, kulcstartót, édességet, hiszen nagyon ügyesek és kitartóak voltak egész héten.
- Kik edzették a gyerekeket, illetve voltak-e vendégedzőitek?
- Cseresznyés Balázzsal ketten tartottuk az edzéseket, illetve idén is segítőnk volt Lengyel Dorottya. Hétfőn érkezett Pécsről Debreczeni Eszter, ő kadett-korú lányokat edz, és tartott nálunk is egy edzést. Másnap Halmai Balázs látogatott el hozzánk, aki régen NB I-es, A csoportos játékos volt, és már közel 20 éve edzőként dolgozik, a keddi edzésünket tehát ő tartotta.


- Hogy érezték magukat a gyerekek, milyen tapasztalatokkal zártátok a hetet?
- A legnagyobb visszajelzés számunkra az volt, hogy akik tavaly részt vettek a táborunkban, idén is eljöttek. Ebben az öt napban igazi kis csapattá kovácsolódtunk, arról nem is beszélve, hogy milyen fontos a sport, a mozgás a gyerekeknek. Tavaly minden nap új sportágban próbálhatták ki magukat, ez nagyon érdekes és változatos volt. Idén, mivel csak a kosárlabdával foglalkoztunk, ügyesebbnek kellett lennünk, hogy a figyelmüket folyamatosan fenntartsuk, ezért is dolgoztunk minden nap a sportág más-más részterületével, illetve hívtunk meg vendégedzőket. Összességében a gyerekek - és persze velük együtt mi is - nagyon jól érezték magukat, és reméljük, hogy jövőre ismét eltölthetünk velük egy hetet.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár

Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken

Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.

2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld

Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról

Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról

2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld

Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód

Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák

Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.