Hírek
2013. Szeptember 05. 13:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: TMRFK, fotó: ujsag.fehervar.hu
Itt van az ősz, itt van újra – az utakon is
Elkezdődött a tanév, a nyárihoz képest átalakult a közutak
forgalma, jelentősen változott annak ritmusa, főként a reggeli és a
délutáni órákban
– hívta fel a figyelmet Illés László r. alezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa. Az iskolákba, munkahelyekre igyekvők kisebb-nagyobb késéseiket szeretnék behozni, hirtelen manőverekkel igyekeznek a sűrű forgalomban előre jutni. Erőfeszítéseik ritkán eredményesek, annál inkább veszélyesek – hangsúlyozta a szakember. A váratlan és gyors irányváltoztatásokban, a minimálisra csökkent követési távolságban kódolva van a baleset: egyetlen rossz reakció és elkerülhetetlen az ütközés.
Illés László kitért a gyalogosok védelmére is. A gyalog közlekedők csoportosan érkeznek a gyalogos átkelőhelyekhez és szinte folyamatosan igénybe veszik a számukra biztonságot jelentő zebrát – és a járművezetők türelmét. Az állandó járműforgalomban minden egyes úttesten áthaladás veszélyes, ezért különösen fontos, hogy a gyalogosok és a járművezetők figyeljenek egymásra, folyamatosan kommunikáljanak. Kellő megértéssel, türelemmel a konfliktus helyzetek elkerülhetők – magyarázta az alezredes, aki szerint különösen fontos a közlekedés leginkább kiszolgáltatott résztvevőinek – az idős korú gyalogosok és a gyermekek – védelme.
Az iskolák környékén csak a jelentősen csökkentett tempójú járművezetés nyújthat biztonságot. Mint ismeretes, változott a KRESZ: a „Gyermekek” veszélyt jelző tábla alatt elhelyezett kiegészítő táblán meghatározott távolságon belül legfeljebb 30 km/órás sebességgel szabad haladni. A „Gyermekszállítás” táblával ellátott úttesten álló autóbuszt – amennyiben mindkét oldali első és hátsó irányjelzőjét egyidejűleg
működteti – az irányjelzők működésének időtartama alatt kikerülni és párhuzamos közlekedésre nem alkalmas úttesten mellette elhaladni tilos – emlékeztetett Illés László.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi
Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél
Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.
2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi
Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából
Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 21. 17:59, kedd | Helyi
Egynapos arany-, ezüst-, régiség-felvásárlás lesz Tamásiban
Csak egy napig! Április 30-án, csütörtökön, 10-13 óráig a Tamási Városi Művelődési Központban arany felvásárlás akár 65.000 Ft/g áron, ezüst felvásárlás akár 1.650 Ft/g áron.

