Hírek
2022. Május 10. 08:34, kedd | Helyi
Javítás helyett rendszámot cserélt
Bűnösnek mondott ki egy negyvenkét éves férfit a Tamási Járásbíróság egyedi azonosítójellel visszaélés bűntettében, és ezért egy év négy hónap próbára bocsátotta.
A büntetlen előéletű férfi egy büfét üzemeltet, amely ételkiszállítással is foglalkozik, ezért több személygépkocsit is használnak. Az egyik kiszállító az általa vezetett járművel az elmúlt év végén balesetet szenvedett, ezért a gépkocsi használhatatlanná vált. A vádlott ezt követően megvásárolt egy személyautót, amelynek sem műszaki érvényessége, sem pedig kötelező felelősségbiztosítása nem volt. A férfi leszerelte a jármű hatósági jelzéseit és rátette az összetört autóét, valamint a gépkocsiba tette a forgalmi engedélyt és az autót átadta az ételfutárnak, aki a továbbiakban ezt használta az ételek kiszállítására. Idén március másodikán a Tamási Rendőrkapitányság járőrei a simontornyai MOL-kútnál tartott igazoltatás során megállapították, hogy sem a rendszám, sem a forgalmi engedély nem az ellenőrzött autóhoz tartozik. Mivel a gépkocsit vezető alkalmazott minderről mit sem tudott, ellene a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást. Amennyiben a próbára bocsátás ideje alatt a vádlott újabb bűncselekményt követne el, akkor ezt a büntetést is le kellene ülnie. Jelen ügyben a férfi köteles megfizetni az állam javára valamivel több, mint harmincezer forint bűnügyi költséget. Az ítélet jogerős, tájékoztatott dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék sajtószóvivője.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi
Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél
Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.
2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi
Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából
Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 21. 17:59, kedd | Helyi
Egynapos arany-, ezüst-, régiség-felvásárlás lesz Tamásiban
Csak egy napig! Április 30-án, csütörtökön, 10-13 óráig a Tamási Városi Művelődési Központban arany felvásárlás akár 65.000 Ft/g áron, ezüst felvásárlás akár 1.650 Ft/g áron.

