Hírek
2014. Május 12. 11:30, hétfő |
Helyi sport
Forrás: TKSE
Jó helyezés, kitűnő befejezés
Nemrégiben ért véget a Somogy megyei férfi kosárlabda bajnokság 2013/14-es idénye, ahol a Tamási Kosárlabda Sport Egyesület csapata a hatodik helyen zárta a 11 csapatos bajnokságot
Az elmúlt szezon értékelését kértük Madarász András vezető edzőtől:
- Alapvetően elégedettek lehetünk az idei teljesítményünkkel, de mint játékos, és mint edző is úgy vélem, hogy mindig mindenki a legjobb szeretne lenni. Tavaly augusztusban, amikor megkezdtük a felkészülést az új játékosokkal megerősített csapattal, természetesen megfogalmaztuk az elvárásainkat is. Az ellenfelek erejének ismeretében magunkat a legjobb 4 csapat közé soroltuk az előttünk álló bajnokságra. Minimális célkitűzés a felsőházi rájátszás elérése volt és a lehető legtöbb hazai mérkőzés megnyerése, akár tőlünk erősebb csapatokkal szemben is.
Az idény sajnos pont egy hazai vereséggel kezdődött az örök rivális Somogyjád ellen, de ezt a csorbát gyorsan javítottuk a következő héten a Kaposvár KK ellen idegenben. Az ezt követő fordulókban felemás eredményeket értünk el, végig a középmezőnyben tartottuk magunkat. Sajnos nem kerülték el csapatunkat a súlyos sérülések sem, így a szezon eleji kerettel tervezett eredmények eléréséhez nagy erőfeszítésre volt szükség. Nagyon jó és színvonalas találkozókat láthatott a Tamási publikum - például a 15. fordulóban, amikor az NB2-es bajnokságban is szereplő Tigris KK csapatától csak egy utolsó másodpercben kapott kosárral kaptunk ki. Ez a vereség eléggé megviselt minket, de nem lehet csüggednünk, hiszen ezt követően négy mérkőzést kellett megnyernünk zsinórban a felsőházi rájátszást érő 6. hely megszerzéséhez. A csapatunkra mindig igaz volt, hogy nem tudtunk bravúr győzelmeket elérni, ám az is, hogy mindig megnyertük a kötelező mérkőzéseinket. Ez idén is így alakult, s az alapszakaszt a 6. helyen záruk. A rájátszás idén csak két mérkőzésből állt, ahol a Zrínyi csapatával kellett megmérkőznünk az 5. helyért. A Kaposvári odavágón 20 pontos vereséget szenvedtünk el, de egy hét múlva hatalmas bravúrral 6 pontos győzelemmel és jó szájízzel fejezhettük be a szezont. Gratulálok az egész csapatnak!
Nem kérdés, hogy az ősszel ismét megmérettetjük magunkat a bajnokságban, ahol a cél a keret egyben tartása az egész szezonra és bebizonyítani, hogy tényleg ott a helyünk legjobb 4 csapat között! Köszönjük a szurkolóinknak az egész évben kitartó buzdítást és várjuk őket meccseinkre ősszel is a Vályiban!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.

