Hírek
2016. Október 13. 09:02, csütörtök |
Helyi
Forrás: fotó: magro.hu
Jónak ígérkezik a szüret Tolna megyében
A felénél tartanak a gazdák a szürettel Tolna megyében, az idei szüret kezdeti tapasztalatairól Herczeg Gyöngyit, az Észak-Tolnai Hegyközség hegybíróját kérdeztük.
- Elég korán megkezdődött a fehér szőlők szürete - (Irsai Oliver, Cserszegi fűszeres, Zenit, Tramini, Olaszrizling, Leányka - ezeknek az érési ideje lényegesen rövidebb, mint a többi szőlőfajtáé. A térségünkben májusban volt egy jelentős fagykár, illetve június-július környékén egy jégkár is, azoknak a szőlőknek, amelyet ezt túlélték, nagyon jó a minősége - mondta Herczeg Gyöngyi. - A mennyiséggel akadtak azért problémák, hiszen az időjárási körülmények ezt is befolyásolták. A később érő szőlőfajták esetében a hajtások még nem voltak olyan jelentős mértékűek, ezért túl tudták élni ezeket az időjárási körülményeket.
A mostani szüreti tapasztalata azt mutatja, hogy a megmaradt szőlők cukorfoka elég magas lett. Találkoztunk viszont egy nem várt körülménnyel, ami az idei évben a darazsak megjelenése volt. A szüret során derült ki, hogy a szőlő bogyóknak a beltartalmi értékét a darazsak elfogyasztották, a kiszáradt szőlőhéj feldolgozása pedig megnehezítette a szüreti munkálatokat, és a mennyiség további csökkenéséhez vezetett.
Igazából még a szüret közepén tartunk, a vörös szőlőknél - Cabernet Sauvignon, Merlot, Cabernet Franc, Kékfrankos - és a később érő fajtáknál nem látjuk a mennyiségi változásokat egyelőre.
Ahogy az ország többi részén, a szőlő felvásárlási árak a térségünkben is nagyon alacsonyan alakultak. Túléltük azonban az időjárási viszontagságokat, megmaradt a szőlőtermés nagy része, szemben az ország néhány területével, ahol akadt 100 %-os terméskiesés is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 08. 13:55, szerda | Helyi
Színes programokkal várja Tamási a Tour de Hongrie mezőnyét
Részletek cikkünkben olvashatók. Nagyításhoz kattintson a képre.
2024. Május 03. 16:03, péntek | Helyi
Építési telkeket értékesít Tamási Város Önkormányzata
Tamási Város Önkormányzata nyilvános pályázatot ír ki a tulajdonát képező 6 db 800 m2 térmértékű és 2 db 1200 m2 térmértékű építési telek értékesítésére.
2024. Április 29. 08:49, hétfő | Helyi
Az év Tolna vármegyei rendőre Tóth Nándor
A Rendőrség Napja alkalmából az Év Tolna Vármegyei Rendőre elismerést azok a rendőrök kaphatják meg, akik kiemelkedően eredményes szakmai munkát folytatnak és szolgálatukat példaértékűen, fegyelmezetten látják el.
2024. Április 27. 11:00, szombat | Helyi
Tervezett áramszünet várható Tamásiban
Tamásiban az alábbi tervezett áramszünet megtartása elengedhetetlen, az üzembiztonság növelése és a későbbi üzemzavarok megelőzése érdekében.