Hírek
2015. Május 18. 10:43, hétfő |
Helyi
Forrás: police.hu, fotó: cegledipanorama.hu
Késsel fenyegetőzött a nagykónyi férfi
A Tamási Rendőrkapitányság munkatársai H. Ferencet őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.
A rendelkezésre álló adatok szerint Nagykónyiban május 16-án 19 óra 45 perc körüli időben egy 23 éves helyi férfi bement egy ház udvarára, majd a bejárati ajtó lakatpántját megrongálta, valamint az egyik ablak üvegeit betörte. A férfi egy másik lakóház udvarára is bement, ahol a ház bejárati ajtajának üvegét betörte. Ezt követően egy harmadik házhoz ment, ahol rugdosta a kaput, majd az udvaron tartózkodó férfit a nála lévő konyhakéssel megfenyegette. A Tamási Rendőrkapitányság járőrei H. Ferencet az utcán elfogták, majd a nála lévő kést lefoglalták. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését beismerte - informált Huszti Gábor, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A Tamási Rendőrkapitányság munkatársai H. Ferencet őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi
Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

