Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2019. Augusztus 29. 07:42, csütörtök | Helyi

Két órán belül azonosították a cserbenhagyót

Két órán belül azonosították a cserbenhagyót

A baleset bekövetkezése után a jármű vezetője a helyszínt adatainak hátrahagyása, és megállás nélkül elhagyta.

A rendelkezésre álló adatok alapján augusztus 26-án 7 óra 36 perckor a 65-ös számú főúton az 51-es kilométerszelvényében egy ismeretlen gyártmányú tehergépkocsi közlekedett Iregszemcse irányából Tamási irányába, amikor egy balra ívelő útkanyarulatban áttért a bal oldali forgalmi sávba, és a szemből szabályosan közlekedő Renault gyártmányú teherautónak ütközött. A baleset bekövetkezése után az ismeretlen jármű vezetője a helyszínt adatainak hátrahagyása, és megállás nélkül elhagyta. A baleset következtében a vétlen jármű bal oldali visszapillantó tükre letörött, becsapódott a bal oldalsó szélvédőbe. A baleset következtében nem sérült meg senki. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg az érintett jármű és vezetőjének felkutatását. A széleskörű adatgyűjtés, a közlekedési és a tevékenység-irányítási munkatársak összehangolt munkája kevesebb, mint két óra alatt eredményre vezetett. Tamási belterületén, augusztus 26-án 9 óra 35 perckor intézkedés alá vonták az 52 éves balatonöszödi férfit, aki a tehergépkocsit vezette.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi

Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök

A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.