Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2020. Szeptember 30. 09:16, szerda | Helyi
Forrás: TEOL

Két szervezet három tonna lisztet kapott

Két szervezet három tonna lisztet kapott

A megyében idén a Tamási Caritas Egyesület, valamint a szekszárdi Kék Madár Alapítvány részesült ezerötszáz-ezerötszáz kilogramm búzalisztben.

Tizedik alkalommal zajlott le csütörtökön délután a Magyarok Kenyere Program Megyei Adományozó Napja. A helyszínen, azaz Szekszárdon, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tolna Megyei Igazgatóságán Vendégh Edit, a NAK megyei szervezetének elnöke köszöntötte a résztvevőket. Köztük Jakab Istvánt, az Országgyűlés alelnökét, a MAGOSZ országos elnökét, Csike Györgyöt, a MAGOSZ megyei szervezetének elnökét és az adományokat átvevő két szervezet vezetőjét.

Csike György méltató beszédében a magyar gazda önzetlenségét, segítőkészségét hangsúlyozta. Jakab István visszatekintésében aláhúzta, hogy a kezdeti tíz tonnáról mára több mint ezer tonnára gyarapodott a gazdák által felajánlott búza összmennyisége. Ebből jut nemcsak a hazai, hanem a határokon túli területekre is, például a legelesettebb régiónak számító Kárpátaljára. A megyében idén a Tamási Caritas Egyesület, valamint a szekszárdi Kék Madár Alapítvány részesült ezerötszáz-ezerötszáz kilogramm búzalisztben. A juttatásért Fellinger Károlyné, illetve Mészáros Andrea mondott köszönetet.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi

Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök

A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.