Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2014. Január 20. 08:20, hétfő | Helyi sport
Forrás: TKSE

Kettős győzelemmel kezdték az új évet a Dámocskák

Kettős győzelemmel kezdték az új évet a Dámocskák

Január 19-én, vasárnap ismét Szekszárdon játszottak az U11-es kosarasok.

Az első mérkőzésükön a szekszárdi Gyaxi-maxi csapatával játszottak, ahol nagyon szép, gördülékeny támadójátékkal és lelkes védekezéssel magabiztosan nyertek 60-14-re.
A második mérkőzés, melyet a paksi Atom-manók ellen játszottak, már nem indult ilyen jól. Az első negyed után 18-3-at mutatott az eredményjelző-tábla. A második negyedben már kiegyensúlyozottabban játszottak, a tamási gyerekek kezdték megtalálni a paksiak kemény védekezésére a megoldást, így félidőre sikerült tíz pontosra csökkenteni a hátrányt.
A harmadik negyedre sikerült a csapat védekezését is rendbe hozniuk, így az utolsó negyedre már csak hat pontos különbséggel fordultak a csapatok, ahol aztán mind a támadó, mind pedig a védekező játék összeállt a Dámocskáknál, akik elképesztő 26-0-ás negyedet produkálva végül megnyerték a találkozót. Az egész csapatot nagy dícséret illeti, hogy a már-már kilátástalan kezdés után ilyen szép eredményt tudtak elérni a kis kosarasok, akik legközelebb jövő hét szombaton, Pécsen fognak pályára lépni.

Hajrá Dámocskák!

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 14. 08:53, vasárnap | Belföld

Magyar Péter: Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt

Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt, és megakadályozza a felelősségvállalást, valamint a párt megújulását

2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld

Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app

Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

2026. Június 13. 14:00, szombat | Belföld

Németh Zsolt bírálta a Fidesz EU ellenes politikáját

Németh Zsolt: a Fidesz-kormány \"túltolta\" az Európa-ellenes politikát, a pártnak vissza kell térnie a polgári irányhoz.

2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld

Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula

Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.