Hírek
2013. Június 13. 16:33, csütörtök | Helyi
Kirándulás az orvosi egyetemre
Vályis és gimis diákok utaztak el a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karára, hogy megismerkedjenek az anatómia rejtelmeivel
Az SZL TISZK Vályi Péter Szakképző Iskolai Tagintézményének tanárai évek óta szerveznek látogatást a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának Anatómiai Intézetébe. Idén a gimnáziumból is velük tartott néhány diák, akiket szintén érdekel az orvostudomány. A délelőtt a Pécsi Állatkertben telt, majd délután két órakor léphettek be a diákok az egyetem Anatómiai Intézetének egyik bonctermébe. A csoportot Dr. Kiss Péter, egyetemi adjunktus kalauzolta végig, és az ő közreműködésével nyílt lehetőségük a tanulóknak testközelből megszemlélni egy emberi tetemet. Dr. Kiss Péter részletesen bemutatta nekik az emberi testet, megtekinthették a különböző testrészeket, izmokat, belső szerveket. - Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a diákok élőben is megismehessék azt, amiről biológia órán tanulnak - mondta Horváth József, a Vályi Tagintézmény biológia-kémia tanára. - Évről-évre viszünk diákokat, és mindig nagy az érdeklődés, hiszen valószínűleg nem nyílna máshol arra lehetőségük, hogy belülről lássanak egy emberi testet. Az ott töltött két óra alatt rengeteg kérdést tettek fel, nagyon érdeklődőek voltak. Egy ilyen látogatás alkalmával próbálunk arra fókuszálni, hogy érdekelje őket a testünk: megértsék, mi hogyan működik, mi mivel van összefüggésben, esetleg kedvet kapjanak az orvosi hivatáshoz. Ezúton is köszönjük a lehetőséget, amit minden évben biztosít nekünk az egyetem!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi
Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

