Hírek
2013. Április 22. 13:56, hétfő | Helyi
Kispályás Labdarúgó Diákolimpia
Országos döntőben a Vályi focicsapata
A Telekom Labdarúgó Diákolimpiát, amely több ezer játékost mozgat meg, 2013. április 20. és június 17. között több korcsoportban, az alap- és középfokú oktatási intézmények lány és fiú tanulói számára, felmenő versenyrendszerben rendezik meg. A vályis fiúk V-VI. korcsoportban indultak, a selejtezők során saját csoportjukból győztesként kerültek ki április 8-án, így biztosították helyüket a megyei döntőbe. Április 20-án, a körmérkőzések végeztével (amelyet a bonyhádi Szent László TISZK Perczel Mór Szakközépiskolai Tagintézmény, valamint a szekszárdi Csapó Dániel Középiskola csapataival játszottak) ismét első helyen végeztek, így már biztos, hogy ott lehetnek a május 25-26-án tartandó országos döntőben, amelyet Gyulán rendeznek meg.
- A csapat nagy része Tamásiban focizik, a többség az ifjúsági, ám akad, aki már a felnőtt bajnokságban. Összeszokott csapatról van szó, és előnyük, hogy nem csak az iskolában edzenek, hanem rendszeresen járnak mérkőzésekre – mondta Bán Zoltán, a fiúk egyik felkészítő tanára. – Mivel nem kizárólag a mi érdemünk ez a győzelem, hadd említsem meg Bódog Csabát, aki az ifikkel, valamint Márkus Krisztiánt és Pék Andrást, akik a felnőtt játékosokkal edzenek rendszeresen, hiszen nekik is jár az elismerés. A tavalyi országos döntőben a 4. helyet értünk el a csapattal, az idei célunk is az, hogy az első hat hely valamelyikén végezzünk.
A csapat tagjai: Baranyai Dávid, Baranyai Patrik, Boda Arnold, Horváth Dávid, Horváth Lajos Márk, Ortner László, Schwáb Dávid, Sztojka-Kovács Gergő
Felkészítő tanáraik: Bán Zoltán és Molnár Gábor
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi
Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

