Hírek
2017. Január 18. 17:23, szerda |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: civil hírügynökség
Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoznak egy tamási uniós projektnél
A megyei főügyészség tájékoztatása szerint ismeretlen tettes ellen nyomoznak. A város polgármestere hangsúlyozta, hogy a projektet ellenőrizték, a hiányosságokat korrigálták, majd a pályázatot lezárták.
Költségvetési csalás gyanújával nyomoznak egy, a Tolna megyei Tamásiban lebonyolított, európai uniós projekt ügyében, amelynek célja a szegénységben élők helyzetének javítása volt - közölte a Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője hétfőn Tamásiban. A megyei főügyészség tájékoztatása szerint ismeretlen tettes ellen nyomoznak. A város polgármestere hangsúlyozta, hogy a projektet ellenőrizték, a hiányosságokat korrigálták, majd a pályázatot lezárták.
A jobbikos politikus a projekt egyik helyszínén, a rácvölgyi közösségi háznál tartott sajtótájékoztatón ismertette: a 2015-ben lezárult, Komplex telep program Tamási szegregátumában, Kosbán és Újvárhegyen elnevezésű programra az önkormányzat 146 millió forintos TÁMOP-támogatást kapott.
Hegedűs Lorántné ismertetése szerint a pályázat elszámolása szerint a megvásárolt eszközökért sok esetben a valós értéknél jelentősen többet fizettek ki. Példaként említette, hogy 190 ezer forintért művirágokat vettek, négy műanyag szék és egy asztal 185 ezer forintba került, egy 1950 forintos pingpongkészletért 38 ezer forintot fizettek. A programnak a rácvölgyi közösségi ház tisztességes felújítását kellett volna szolgálnia, de nem ez történt meg - mondta.
A képviselő úgy vélte, országos jelenség, hogy a legérzékenyebb társadalmi problémák megoldását elősegítő programok kapcsán "lopnak ki legtöbbet a pályázati pénzekből". Szerinte a történtekért Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszternek kell vállalni a politikai felelősséget.
Páli Péter, a Tolna Megyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI érdeklődésére közölte: a képviselő feljelentése alapján a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség ismeretlen tettes ellen költségvetési csalás vétségének gyanújával 2016. december 5-én rendelte el a nyomozást, amellyel a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságát bízta meg.
2013-ban a projekt vezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a programba 60 embert vonnak be. A hátrányos helyzetű embereknek egyéni fejlesztési tervet készítenek, képzéseket indítanak számukra, problémáik megoldását pedig négy szociális munkás, valamint orvos, védőnő, pszichológus segíti. A program fontos része volt a roma önkormányzat rácvölgyi közösségi házának felújítása, amelyet egy, a mélyszegénységben élőket segítő, szolgáltató közösségi házzá alakítanak - ismertette akkor a projektvezető.
Porga Ferenc, Tamási Város polgármestere az alábbi sajtóközleményt adta ki az ügyben:
"A város pályázati forrásból megvalósult projektjei esetében kiemelt célunk volt a lakosság életkörülményeinek javítása, a nehéz sorsú emberek felzárkóztatása.
A projektek megvalósítása során mindig kiemelt figyelmet fordítottunk a jogszerűségre és átláthatóságra. A közreműködő szervezetek, hatóságok (KSZ, IH, EUTAF, EIB, stb.) a város projektjeit folyamatosan ellenőrizték, a feltárt hiányosságokat folyamatosan korrigáltuk, a 2007-2013 programozási időszak összes pályázata egytől-egyig lezárásra került.
Bár a sajtótájékoztató pontos témáját nem ismerem, bízom benne, hogy a Jobbik országgyűlési képviselője nem félrevezető információk alapján fogja tájékoztatni a sajtó képviselőit és befolyásolni a közvéleményt."
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 14:30, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 08:00, szerda | Helyi
Tervezett áramszünet lesz Tamási egyes részein
Hálózati karbantartás miatt 2025.12.11-én 8-16 óráig az alábbi helyeken fordulhat elő áramszünet Tamásiban
2025. November 24. 09:40, hétfő | Helyi
Tamási Város Jegyzője Deák Ferenc-díjban részesült
Gulyásné dr. Könye Katalin, Tamási város jegyzője a jogászi hivatás példaszerű és elhivatott gyakorlásának elismeréseként a Deák Ferenc-díj kitüntető jelvényt és plakettet vehette át.
2025. November 21. 08:00, péntek | Helyi
A rendőrök képezték a helyi polgárőröket Tamásiban
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság képzést szervezett a Tolna Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége (TVPSZSZ) felkérése alapján a vármegyében dolgozó polgárőröknek.
