Hírek
2020. Július 01. 05:00, szerda | Helyi
Könyvírási, szerkesztési rendezvényt terveznek Tamásiban
Örményi János, könyvkiadó szerint sokakban megfogalmazódott már a vágy, hogy megírjon, megjelentessen egy könyvet, közkinccsé tegye gondolatait, de az is lehet, hogy egy hozzátartozója írását, verseit szeretné kiadni.
Számtalan oka lehet, hogy valaki miért nem vág bele, amelyek közt biztosan fő helyen áll a félelem, hogy egyedül nem megy. Én ebben kívánok segíteni, megosztani azokat a jó tapasztalatokat, ötleteket, elkövetett bakikat, amelyeket az elmúlt 16-17 évben szereztem a több mint 50 könyv, füzet kiadása kapcsán. Szeretném elhívni a könyves szemináriumra a segítőimet is, akik a saját területükről tudnának rengeteg hasznosat mondani - mondta Örményi János. - Úgy gondolom, hogy a saját könyv kiadása mással össze nem vethető nagyszerű érzés, büszkeség, egy maradandó alkotás, amely mindenki számára biztosított, hiszen bárki kiadhat könyvet, füzetet Magyarországon. Nem először hallják tőlem az olvasók azt a másoktól vett mondást, mely szerint 100 könyvből legalább 5 megtalálható lesz egy-egy könyvespolcon az író, a szerző halála után is. A saját könyv illata, kézbevétele, a miatta érzett jogos büszkeség feledhetetlen érzés, de megváltoztatja a környezetnek az íróról alkotott képét, véleményét is. A saját tapasztalat mellett az elmúlt években könyvírási tanfolyamokon vettem részt, forgattam ezzel kapcsolatos szakkönyveket is, hallgattam CD-t, youtube felvételeket. Több előadóval, szerzővel baráti kapcsolatot alakítottam ki, sokat és folyamatosan tanulok tőlük. Az ő tudásukat is szeretném beépíteni egy olyan 5-6 órás találkozóba, amely kellő mélységű ismeretet adna a könyv tervezésétől a megírásán, a kiadásán keresztül egészen az eladásig.
Akinek felkeltette érdeklődését a könyvszeminárium, s szeretné megírni első könyvét, amelyhez egy kis biztatást, segítséget vár, forduljon személyesen Örményi Jánoshoz, hívja a 30-271-1079-es telefonszámon, vagy írjon e-mailt az ormenyijanos@gmail.com-ra!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi
Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

