Hírek
2016. Május 09. 13:15, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: bestfm.hu
Közel ötmilliárd forintos útfelújítás kezdődött Tolnában
Megújul a 61-es út Simontornya és Tamási közötti közel 30 kilométeres része, és a 65-ös úton Tamási és Regöly között is egy-egy rövidebb szakasz
Közel ötmilliárd forint értékű útfelújítás kezdődött Tolna megyében, ahol 31 kilométernyi főút és 19 kilométernyi mellékút újul meg - jelentette be Dombóvár országgyűlési képviselője hétfőn a Tolna megyei Kurdon tartott sajtótájékoztatón.
Potápi Árpád János (Fidesz-KDNP) elmondta: idén 69 milliárd forint hazai forrásból országszerte 563 kilométer utat újítanak fel, Tolna 4,85 milliárd forinttal részesül a keretből. Ahhoz, hogy a megyében minden út kiváló minőségű legyen, 35 milliárd forintra lenne szükség, most nagy forgalmú és rendkívül rossz útszakaszokat újítanak fel - tette hozzá.
Becze Szabolcs, a Magyra közút Nonprofit Zrt. Tolna megyei igazgatója arról számolt be, hogy a Tolna megyei program keretében a 61-es út Simontornya és Tamási közötti közel 30 kilométeres részét, a 64-es úton Simontornya és Enying, a 65-ös úton Tamási és Regöly között egy-egy rövidebb szakaszt, a 6-os út Sötétvölgytől Kakasdig tartó részét és a 63-as út Kölesd-Nagydorog szakaszát újítják fel.
A főutaknál az új aszfalt mellett kijavítják az átereszeket, hidakat, a jelzőlámpás csomópontokban kicserélik a burkolat alatt lévő forgalomszámláló detektorokat. A mellékutakon kanyarodó sávok, új buszmegálló öblök és felszálló szigeteket épülnek.
A Soltút Kft. vezette konzorcium kivitelezésében készülő munkák október 13-ig fejeződnek be.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi
Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

