Hírek
2013. Március 06. 08:23, szerda |
Helyi
Forrás: SZLTISZK Vályi Tagintézmény
Külföldi mezőgazdasági szakmai gyakorlat
Nyolcan érkeztek Tamásiba Hannoverből, a Justus-von-Liebig Iskolából a Leonardo Mobilitási Program keretein belül.
Nyolcan érkeztek Tamásiba Hannoverből, a Justus-von-Liebig Iskolából a Leonardo Mobilitási Program keretein belül. A négy diák és négy kísérőjük tegnap délután fél háromkor érkeztek a Szent László Szakképző Iskola Vályi Péter Tagintézményébe, ahol Kissné Herczeg Anikó igazgatónő, és a projekt kapcsolattartói fogadták őket.
A német diákok mezőgazdasági tanulmányokat folytatnak, és három hetes szakmai gyakorlatukat töltik el Magyarországon. A projekt kapcsolattartói Végvári Franciska és Gutai Károly, mindketten a Vályi Péter Tagintézmény tanárai. Ők koordinálták, hogy a diákok a Dalmand Zrt-nél és Csehipusztán a Varga Gazdaságnál tölthessék el szakmai gyakorlatukat.
A tegnapi napon, egy üdvözlő ebédet követően a csapat a tavaly elültetett barátság fához látogatott el az iskola udvarán. A szervezők ezt követően kalauzolták el a vendégeket a gyakorlati helyükre, amely egyben szálláshelyük is. A hannoveri tanulók kísérői pénteken utaznak haza, a diákok pedig a három hetes gyakorlat letelte után térnek vissza Németországba.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi
Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.









