Hírek
2016. Június 23. 14:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: teol.hu
Négycsillagos hotel építését tervezik Tamásiban
A februári képviselő-testületi ülésen az önkormányzati képviselők egyhangú szavazással döntöttek arról, hogy a város fejlődésének érdekében szükségesnek tartják a gyógyhelyminősítés megszerzését.
A gyógyhely egy olyan különleges terület, ahol legalább egyféle elismert természetes gyógytényező található. Magyarországon eddig két gyógytényezőhöz kapcsolódóan adtak ki gyógyhelyi címet, az egyik a klimatikus jellemzőkön, a másik a gyógyvízen alapul.
– Tamási soha nem volt nagy ipari központ, és nem is lesz. A meglévő lehetőségeinket szeretnénk minél jobban kihasználni – mondta Porga Ferenc polgármester. – A mostani fejlesztési ciklusban azokra a területekre koncentrálunk, melyek kitörési pontok lehetnek. Az egyik ilyen a turizmus. Van egy szép és nagy forgalmú fürdője a városnak, amely minősített gyógyvízzel rendelkezik. Szállodánk még nincs, magántőke bevonásával egy 80-100 fős négycsillagos hotel építése van tervben. Szükség lenne rá, hisz itt tartaná és vonzaná is az embereket.
A gyógyhellyé minősítés csak egy arra alkalmas, lehatárolt településrészen végezhető el. – Az eljárást már elindítottuk. Lehatároltuk a területet, amelyet gyógyhellyé kívánunk minősíteni. Ez az övezet a kempingtől a parkerdőig terjedő térség, amely környezeti adottságai miatt megfelel – jegyezte meg a polgármester.
– A gyógyfürdővé osztályozásnak megvannak a jogszabályban előírt feltételei: négy évszakos levegőminőség-mérést, zajelemzést és különböző egyéb hatósági vizsgálatokat kell elvégezni. Szükség lesz a gyógyvízre alapozott gyógyászati alapellátási tevékenység beindítására is a fürdő területén.
A minősítést 20 évre adja az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH), amennyiben az engedélyezéskor fennálló körülmények változatlanok maradnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi
Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

