Hírek
2017. Október 19. 08:47, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Novemberben indul a próbaüzem a Garzon cégcsoport tamási telephelyén
A társaság Németország, Ausztria és Anglia mellett a skandináv országokba és Romániába is szállít bútorokat.
Automatizált gyártósort avattak szerdán a székesfehérvári Garzon Bútor Zrt.-nél; a két ütemben megvalósított 770 millió forintos beruházáshoz mintegy 350 millió forintos, vissza nem térítendő állami támogatást kapott a cég – adta hírül az MTI. Nagy Alajos, a Garzon cégcsoport tulajdonosa hangsúlyozta: az automatizált gépsoroknak köszönhetően az üzem termelékenysége a kétszeresére nőhet. A cégvezető közölte, hogy a vállalat tavalyi, nem konszolidált árbevétele közel ötmilliárd forint volt, ennek közel egyharmada exportból származott. A társaság Németország, Ausztria és Anglia mellett a skandináv országokba és Romániába is szállít bútorokat. Nagy Alajos megemlítette, hogy fő profiljuk az irodabútor, de egészségügyi és oktatási bútorokat, komplett szállodabelsőket is készítenek. A cégtulajdonos kiemelte: pár éven belül szeretnék elérni, hogy a Garzon cégcsoport még több lábon álljon, mint jelenleg, ennek érdekében erőteljes termékfejlesztésbe kezdenek, elindítják ingatlanfejlesztési üzletágukat és jelentős bérfejlesztést hajtanak végre. Megjegyezte, hogy a jövő hónapban indul a próbaüzem a Tolna megyei Tamásiban, ahol mintegy 10 emberrel lézeres lemezmegmunkálást, lemez élhajlítást és hegesztést fognak végezni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi
Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

