Hírek
2021. November 09. 09:02, kedd | Helyi
Pécsre indultak a lopott autóval a fiatalok, Csibrákig jutottak
Ezúttal a Tamási Rendőrkapitányságon indítottak eljárást az ellen a 14 éves fiú ellen, aki legutóbb november 1-jén lopott el egy autót Kapospuláról, hogy kocsikázzon. Most 16 éves társa vezetett.
Egy hőgyészi férfi tett feljelentést múlt pénteken ismeretlen tettes ellen, aki a családja tulajdonában lévő, nyitott állapotú személygépkocsit – melyben benne volt az indítókulcs is – az éjszakai órákban a házuk elől ellopta. A beszerzett adatok alapján a tamási rendőrök azonosították a feltételezett tolvajokat, egy 16 éves helyi és egy 14 éves, a kapospulai nevelőotthonban élő fiút, aki néhány nappal korábban már vitt el autót hasonló módon. Meghallgatásuk során a fiatalok elismerték a bűncselekmény elkövetését. Azt mondták a rendőröknek, hogy egyikük testvérét szerették volna meglátogatni Pécsen a kórházban, azért vitték el a kocsit. A nyomozók a fiúkat jármű önkényes elvétele bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, mindketten beismerték tettüket. Elmondták, hogy végig az idősebb fiú vezetett, de Csibrák után megállt az autó, nem tudták újra elindítani, ezért gyalog mentek haza. Az utastérben a rendőrök megtalálták egyikük diákigazolványát is. A 16 éves fiú ellen engedély nélküli vezetés miatt is eljárás indult, emiatt őrizetbe is vették – írja a police.hu.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi
Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

