Hírek
2018. Október 23. 20:10, kedd | Helyi
PRO URBE díjat vehetett át Hirt Ferenc
A város a hosszú éveken át, Tamásiért végzett kiemelkedő munkáját ismerte el a cím átadásával.
Hirt Ferenc iskoláit Tamásiban és Szekszárdon végezte, majd 1985-ben, Tamásiba visszatérve az Építőipari KTSZ, ezt követően az Orion munkatársa lett. 1991-ben saját vállalkozást alapított, gépjármű kereskedést, később autószalont nyitott helyben, majd Kaposváron és Budapesten. 2005-ben bekapcsolódott a politikai életbe, a 2006-os országgyűlési választáson Tolna megye 5. számú egyéni választókerületében a FIDESZ-KDNP színeiben szerzett mandátumot. A 2010-ig tartó ciklusban az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság tagja, az esélyegyenlőségi és fogyatékos ügyi albizottság elnöke volt. A 2010-es országgyűlési választáson megvédte egyéni mandátumát.
2007-ben a Fidesz Tolna megyei választmányának elnökségi tagjává, a 2010-es önkormányzati választáson a helyi képviselőtestület tagjává választották. 2014-ben Tolna megye 3. számú egyéni választókerületében szerzett mandátumot.
2007-2013 között Tolna megyében a Széchenyi Terv keretében támogatott pályázatok száma megközelítette a kétezret, melyek támogatási értéke meghaladta a 115 milliárd Ft-ot. Ezen sikerekből Hirt Ferenc egyéni választókerületi képviselőként jelentősen kivette a részét, szolgálva ezzel a megye, a térség és kiemelten Tamási város gazdasági fejlődését.
2015-ben Tolna megye fejlesztési biztosa lett, munkálkodása idején Tolna megyében 107 település majd két és félezer pályázata részesült támogatásban, összértékük több mint 158 milliárd Ft volt. Ezzel az országosan is figyelemreméltó tevékenységével nagymértékben hozzájárult Tolna megye és Tamási fejlődéséhez, melyet szívügyének tekintett. Munkája során Tamási közel 70 pályázat megvalósítására kapott támogatás, 12 milliárd Ft-ot meghaladó összegben.
Ezen időszak alatt újultak meg teljes körűen, a mai kor követelményeinek megfelelően oktatási, nevelési intézményeink, a városi rendelőintézet, épültek ki a kerékpár útvonalak, valósult meg a geotermikus közműhálózat, a fürdőberuházás, felújításra kerültek a sportlétesítmények és megnövekedett a szabadidős létesítmények száma.
Mindezek alapján, Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testülete Hirt Ferenc hosszú éveken át, Tamásiért végzett kiemelkedő munkáját, a város gazdasági, társadalmi fejlődését elősegítő, maradandó jelentőségű tevékenységét „Pro Urbe Tamási” kitüntető címmel ismeri el.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi
Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

