Hírek
2023. November 28. 15:48, kedd | Helyi
Rangos díjat kaptak a COOP munkatársai
Kőrösi Csaba, a Kop-Ka Zrt. 66. számú iregszemcsei szupermarket üzletvezetője is elismerést vehetett át.
Idén is rangos szakmai elismeréseket adtak át november 7-én az Európai Kereskedelem Napja alkalmából, amelynek keretében a COOP Gazdasági Csoport hat dolgozójának kiemelkedő munkáját is díjazták.
Az idén tizenkilencedik alkalommal megrendezett szakmai esemény ismét a kereskedelemi ágazat jelentőségére és helyzetére hívta fel a figyelmet, ahol elhangzott: Magyarországon a kereskedelemben mintegy félmillióan dolgoznak, a szektor a GDP 11-12 százalékát állítja elő.
Kiemelkedő elismerésekben részesült a COOP Gazdasági Csoport hat dolgozója is abból az alkalomból, hogy idén tizenkilencedik alkalommal rendezték meg az Európai Kereskedelem Napját, a kereskedelmi szektor legjelentősebb ünnepét.
Az esemény minden évben a kereskedelmet, mint a gazdaság egyik legfontosabb szektorát állítja a fókuszba, ahol hagyományosan rangos szakmai elismerésekkel díjazzák az ágazatban dolgozó munkavállalókat.
A kereskedelem legrangosabb díjának számító Klauzál Gábor Elismerő Oklevelet vehetett át Hatta József, a Kapos-Coop Zrt. kereskedelmi igazgatója és Fekete Tibor, a COOP Szolnok Zrt. vezérigazgatója.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által alapított Magyar Kereskedelemért Nagydíjat Kovács Ildikó, a Szabolcs-COOP Zrt. 51. számú nyírpazonyi üzletének vezetője, Kőrösi Csaba, a Kop-Ka Zrt. 66. számú iregszemcsei szupermarketének vezetője, Seprényi Erzsébet, a Hajdú-COOP Zrt. 77. számú debreceni üzletének vezetője, valamint Szalai Botond Zsolt, a Tisza-Coop Zrt. frissáru-beszerzési vezetője kapta meg.
Az eseményt megszervező VOSZ elnöke, Eppel János beszédében kiemelte: nemcsak a kereskedőknek, hanem a gazdaság egészének is rendkívüli kihívást jelentett az idei év. „Az infláció, a magas kamatok, az energiaválság, az ellátási láncok problémái elől senki sem tud kitérni. Fontos, hogy legyen minden évben egy nap, amikor a kereskedők kerülnek előtérbe, amikor őket, és közülük is a legkiválóbbakat ünnepeljük” – hangsúlyozta a VOSZ elnöke.
Magyarországon a kereskedelemben mintegy félmillióan dolgoznak, a szektor állítja elő a hazai GDP 11–12 százalékát – emelte ki beszédében Krisán László, a VOSZ társelnöke, a kereskedelmi tagozat elnöke. „A teljes magyarországi kiskereskedelmi forgalom (az online és csomagküldő szolgáltatásokkal együtt) tavaly 17 ezer milliárd forintot tett ki. Az idén várhatóan csökken a volumen” – jelezte a szakember. Rámutatott arra, hogy az üzletek száma csökkent: 2021 végén még 112 ezer üzlet működött az országban, számuk azonban tavaly 4600-zal lett kevesebb, és idén is 3–4000 bezárás valószínűsíthető. „Az ellátásbiztonság azonban egy percig sem sérült, amiért hálásnak kell lennünk” – hangsúlyozta a VOSZ kereskedelmi tagozatának elnöke.
A rendezvény fővédnöke Dr. Nagy István agrárminiszter kiemelte: a jelenlegi, kihívásokkal teli időszakban a magyar élelmiszer- és feldolgozóipar, valamint a kereskedelem nemcsak stratégiai ágazattá vált, de nemzetbiztonsági szerepet is betölt. „A pandémia, a háború és az energiaválság megmutatta, milyen sérülékenyek a globális kereskedelmi ellátási láncok.
Egyre nagyobb szerepet kap a fenntarthatóság, a környezeti, ökológiai hatások mérséklése, miközben átalakulnak a vásárlói szokások” – sorolta a kihívásokat a miniszter, aki szerint tévhit, hogy az importáruk hosszú távon olcsók maradnak. A magyar termékek mellett nem csupán a megbízhatóságuk és minőségük szól, de a fenntarthatósági szempontok, valamint az ellátási láncok biztonsága alapján is érdemes a belföldön előállított árukat előnyben részesíteni. A hazai élelmiszeripar fejlesztése kiemelt kormányzati célkitűzés – hangsúlyozta Nagy István.
A rendezvény kapcsán Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke kiemelte: „sajnos, az utóbbi időszakban, hónapokban nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen látjuk, hogy a fogyasztás visszaesik. Ez azt jelenti, hogy sok mindent át kell értékelni. Ahhoz, hogy versenyképesek legyünk, továbbra is olyan elhivatott szakemberekre van szükségünk, akik meg tudják tartani a vevőket. Az Európai Kereskedelem Napja alkalmából idén díjazott kollégáink is maximálisan megérdemlik a kitüntetést.”
Pekó László hozzátette: „A COOP a magyar élelmiszeripar oldalán áll, de annak versenyképesnek kell lennie, hogy olyan árakat tudjunk biztosítani a vevőinknek, amellyel versenyezni tudunk az importárukat behozó multinacionális cégekkel.”
Magyar Kereskedelemért Nagydíjat vehetett át Kőrösi Csaba, a Kop-Ka Zrt. 66. számú iregszemcsei Ezerjó Coop szupermarket üzletvezetője
Kőrösi Csaba 1980-ban érettségizett Szekszárdon a Bezerédj István Kereskedelmi Szakközépiskolában. Az iskola elvégzését követően Várpalotán a Thúry György Munkásszövetkezetnél helyezkedett el. 1986-ban kezdett dolgozni a Kop-Ka ÁFÉSZ iregszemcsei iparcikk áruházában. 1990-től az iregszemcsei üzlet vezetője.
A mestervizsgával rendelkező szakember 1995-ben kiváló dolgozó lett. 2000-ben a Coop kereskedő versenyén első helyet szerzett. 2003-ban és 2010-ben országos érdemérmet, 2015-ben Régiós Coop kitüntetést kapott. Folyamatosan arra törekszik, hogy a lehető legjobb kiszolgálásban részesüljenek vásárlói. Az üzletben tanulóknak igyekszik átadni mindazt a tudást, amit az évek/évtizedek alatt megszerzett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi
Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél
Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.
2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi
Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából
Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 21. 17:59, kedd | Helyi
Egynapos arany-, ezüst-, régiség-felvásárlás lesz Tamásiban
Csak egy napig! Április 30-án, csütörtökön, 10-13 óráig a Tamási Városi Művelődési Központban arany felvásárlás akár 65.000 Ft/g áron, ezüst felvásárlás akár 1.650 Ft/g áron.

