Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2023. Szeptember 14. 11:03, csütörtök | Helyi

Rekordszámú résztvevő a Coop napon

Rekordszámú résztvevő a Coop napon

Az idei évben 19. alkalommal rendezték meg a kereskedők és a vásárlók közös napját a 3. számú Bokréta Coop Szupermarket parkolójában.

Az elmúlt két évben a járványhelyzet miatt nem fogadhatta színes forgatag szeptember első szombatján a 3. számú Bokréta Coop Szupermarketbe betérőket, az arra járókat. Idén viszont semmi akadály nem gördült a nagyszabású rendezvény megtartása elé, s az elmúlt két év csend után ez most valóban nagyot szólt: soha ennyien nem látogattak még ki a Coop napra. – 21 éve indult útjára ez a rendezvény, az akkori boltvezető, Belányi Lászlóné ötlete alapján – emlékezett vissza Viola Szabolcs, a Kop-Ka Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Két évig kényszerpihenőre kellett vonulnunk a koronavírus járvány miatt, így munkatársaimmal nagyon vártuk már az idei rendezvényt, melyet végre megtarthattunk. Igyekeztünk mindenki ízlésének megfelelő színes, zenés, táncos programokat szervezni, és a gyermekektől a felnőttekig minden korosztályt megszólítani. Ebben az évben tovább merészkedtünk, már nem csak helyi előadókat invitáltunk meg, hanem közkedvelt, neves fellépőknek is tapsolhatott a közönség. Ilyen volt például az Alma Együttes, Peter Srámek, de Herczeg Balázs Mókus motoros showját is élvezhették a hozzánk ellátogatók. A nap során Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok magyar kajakozó is tiszteletét tette, és egy futóversenyt is rendezett a Tamási Szabadidő és Sport Egyesület, melyre szintén nagy volt az érdeklődés, több mint száz futó vett részt rajta. Egész napos akciókkal, kóstolókkal, nyereményekkel, a már megszokott és nagyon kedvelt szerencsekerékkel, tombolával, ajándékutalványokkal vártuk a hozzánk érkezőket. Körülbelül két-háromezer résztvevővel számolunk, amelynek borzasztóan örülünk, és köszönjük, hogy ennyien ellátogattak hozzánk. Jövőre jubilálunk, 2024-ben a 20. Coop napot szervezzük majd meg, azt gondolom, hogy fel van adva a lecke számunkra, hogy a mostanihoz hasonló sikeres napot könyvelhessünk el egy év múlva – fogalmazott Viola Szabolcs. – Ötleteink már vannak, és kellő lendületünk is, így bízunk benne, hogy jövőre is sokan látogatnak el majd hozzánk.

Címkék: Tamási, tolna megye

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi

Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél

Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.

2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi

Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából

Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 21. 17:59, kedd | Helyi

Egynapos arany-, ezüst-, régiség-felvásárlás lesz Tamásiban

Csak egy napig! Április 30-án, csütörtökön, 10-13 óráig a Tamási Városi Művelődési Központban arany felvásárlás akár 65.000 Ft/g áron, ezüst felvásárlás akár 1.650 Ft/g áron.