Hírek
2019. Február 04. 13:53, hétfő | Helyi
Sikeres szakmai évet zárt a művelődési központ
Elismeréssel és egyhangú szavazással fogadták el Czink Juditnak, a Tamási Művelődési Központ és Könnyü László Könyvtár igazgatójának 2018. évi munkájáról szóló beszámolóját a január 30-án zajlott testületi ülésen.
A művelődési központ sikeres szakmai évet zárt 2018-ban, erről számos visszacsatolást kaptunk az intézmény használóitól, a város polgáraitól, országos szakmai szervezetektől, intézményektől és fenntartónktól is – fogalmazott beszámolójában Czink Judit, a Tamási Művelődési Központ igazgatója. - Feladatellátásunk során arra törekedtünk, hogy az épületben év közben bekövetkezett káresemény ne befolyásolja az érdemi munkát, látogatóink minél kevesebbet érezzenek ebből. Jóérzéssel töltött el bennünket az itt élők aggodalma az épület további sorsával kapcsolatban, ahogy a fenntartó támogatása, azonnali segítsége is. Mindez megerősített bennünket abban, hogy az itt élőknek fontos az intézményben folyó munka, mindennapi életükbe szervesen beépültek azok a tevékenységek, melyek a helyi közösség megerősítését, fejlesztését szolgálják. Nyugodtan mondhatjuk, egyre többen „hazajárnak” az intézménybe, szinte második otthonuknak tekintik a művelődési központot. Az elmúlt évben a munka munkatársi közösség majdnem teljes egészében átalakult, fiatal munkatársak váltották a több évtizede itt dolgozókat, nyugdíjba vonulókat. Az új kollégák kreativitása, lelkesedése, friss szemlélete és a régi kollégák tapasztalata, szakmai tudása összeadódott, új lökést adva az intézménynek. Kiváló munkatársi közösség alakult ki, melyben mindenki legjobb tudását adta a közös munkához, saját kompetenciáival gazdagította a közös munkát. Mindez jó alapot biztosít a jövő tervezéséhez, a helyi közösségi élet további gazdagításához, a tamási polgárok helyi identitásának erősítéséhez, az értékek továbbviteléhez – áll a beszámolóban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi
Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél
Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.
2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi
Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából
Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 21. 17:59, kedd | Helyi
Egynapos arany-, ezüst-, régiség-felvásárlás lesz Tamásiban
Csak egy napig! Április 30-án, csütörtökön, 10-13 óráig a Tamási Városi Művelődési Központban arany felvásárlás akár 65.000 Ft/g áron, ezüst felvásárlás akár 1.650 Ft/g áron.

