Hírek
2022. Március 29. 11:16, kedd | Helyi
Tamási sérültje is van a vasárnapi balesetnek
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén március 27-én egy súlyos sérüléses és hat anyagi káros baleset történt.
A rendőrség munkatársai elfogtak egy körözött személyt és három főt előállítottak, közülük kettőt bűncselekmény elkövetése miatt. A szolgálatban levő állomány tagjai egy büntető- és 16 szabálysértési feljelentést tettek, valamint bevontak egy jogosítványt. A szonda egy esetben mutatott pozitív értéket. A rendőrök hat biztonsági intézkedést hajtottak végre. Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt tegnap 10 óra 20 perc körüli időben a 6534-es számú mellékút 3-as kilométerszelvény közelében lévő útkereszteződésben. Egy 45 éves tamási nő az általa vezetett Forddal Bonyhád, Majos utcából balra kanyarodott a 6534-es útra. Eközben figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadás kötelező jelzőtábla utasítását, és összeütközött a védett útvonalon Bonyhád felől Nagymányok irányába szabályosan közlekedő, egy 53 éves mázai nő által vezetett Opellel. A baleset során az Opel sofőrje könnyű, míg a Ford vezetője és utasa, egy 16 éves tamási lány súlyos sérülést szenvedett, őket a mentő kórházba szállította. Az ügyben a Bonyhádi Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt büntetőeljárást kezdeményezett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi
Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

