Hírek
2015. Június 26. 08:31, péntek |
Helyi
Forrás: police.hu
Tanévet értékeltek Szekszárdon
A Tolna Megyei Rendőr- főkapitányság értekezletén összefoglalták az Iskolai Bűnmegelőzési Tanácsadói Program 2014/2015-ös tanévének eredményeit
Szekszárdon 2015. június 23-án 11 órakor a Tolna Megyei Rendőr- főkapitányság, valamint a Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium közösen tartotta sajtó nyilvános évértékelő értekezletét. A tanácskozáson a Szekszárdi Iskolai Bűnmegelőzési Tanácsadói Program előző tanévi eredményeit foglalták össze.
Bíró Pál r. alezredes, iskolai bűnmegelőzési tanácsadó elmondta, hogy 129 alkalommal tartott osztályfőnöki órát, összesen 2900 tanuló részvételével. Beszámolójában kitért az ifjúság kábítószerekkel, illetve az új- pszicho aktív anyagokkal való kapcsolatának veszélyeire. A diákok gyakran kértek tájékoztatást az egyes jogsértésekről, illetve az azokkal kapcsolatos szankciókról. Az Alezredes az elmúlt tanévet sikeresnek értékelte és megköszönte az iskolák együttműködését.
Vida Lajos, a Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium főigazgatója megköszönte az iskolai bűnmegelőzési tanácsadó munkáját és elmondta, hogy a pedagógia a megelőzés tudománya, így számítanak a program folytatására a jövőben is.
Dr. Pilisi Gábor r. ezredes, a Szekszárdi Rendőrkapitányság vezetője fontosnak tartja, hogy az iskolai bűnmegelőzési tanácsadó közvetlenül az iskolákban végzi a munkáját, így részletes és pontos képet kap az ifjúság helyzetéről. Munkáját a diákok, illetve a tanárok igényei szerint, a bűnmegelőzés szakmai szempontjainak figyelembe vétele mellett hatékonyan végezheti.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi
Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

