Hírek
2024. Április 04. 09:53, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Távoltartást kért korábban a Tamásiban meggyilkolt nő
Megelőző távoltartást kért az a nő, akit március 27-én ölt meg volt férje Tamásiban, a bíróság a kérést nem találta megalapozottnak - közölte a Szekszárdi Törvényszék szóvivője sajtótájékoztatón.
Kovács Ildikó a szekszárdi tájékoztatón emlékeztetett: a 49 éves férfi március 26-án reggel behatolt a nő tamási házába, és több késszúrással leszúrta. Az áldozat a helyszínen meghalt.
Elmondta, a férfi február 17-én szabadult a börtönből, ahol a nő ellen elkövetett erőszakos bűncselekmény miatt töltötte szabadságvesztését.
A sértett kérte a Tamási Járásbíróságtól a 60 napra elrendelhető megelőző távoltartást, a kérésről február 16-án hozott elutasító végzést a bíróság. A végzést a sértett és képviselője tudomásul vette, és az ügyészség sem élt jogorvoslati lehetőséggel, így az február 27-én jogerőre emelkedett - ismertette a szóvivő.
A bíróság nem találta megalapozottnak a távoltartás törvényben meghatározott feltételeit, miszerint a hozzátartozók közötti erőszak elkövetőinek "a bántalmazó által a bántalmazott sérelmére megvalósított, méltóságot, életet, szexuális önrendelkezéshez való jogot, testi és lelki egészséget súlyosan, közvetlenül veszélyeztető tevékenységet vagy mulasztást kell elkövetnie". Az elkövető nem tanúsított ilyen magatartást, a bíróság ezért elutasította a kérelmet - részletezte.
Elmondta: a férfi szabadulása után csaknem másfél hónappal később követte el az emberölést, addig Tamásiban tartózkodott úgy, hogy nem érintkezett a sértettel.
Kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy a bíróság figyelembe vette a büntetés-végrehajtásban dolgozó reintegrációs tiszt nyilatkozatát, miszerint a gyanúsított nem tanúsított agresszív magatartást, nem mutatta jelét annak, hogy bosszút akarna állni élettársán.
A szóvivő közölte, a bíróság gyanúsítottat egy hónapra letartóztatásba helyezte.
A férfit a Szekszárdi Törvényszék 2022. február 10-én négy év fegyházra ítélte személyi szabadság megsértése, kiskorú veszélyeztetése, kapcsolati erőszak és zaklatás miatt.
Az emberölés elkövetője 23 évig élt az asszonnyal és közös gyermekeikkel, majd 2019-ben megromlott a kapcsolatuk. A nő új kapcsolatot létesített, de a férfi továbbra is ragaszkodott a korábbi életközösséghez.
2019-től féltékenységből félelemben tartotta a nőt, őt és új párját bántalmazással, megöléssel fenyegette, lealacsonyító kijelentésekkel megalázta. 2020. februárban egy alkalommal térdre kényszerítette az asszonyt, és akkor 17 éves fia segítségével kezeit hátrahúzva, kábelkötegelővel a csuklójánál megkötözte. A nőnek sikerült kiszabadulni a szorításból, de a férfi a hátára térdelt, és fia közreműködésével ismét megkötözte. A nő addig rúgkapált, míg a két bántalmazó elengedte, a bántalmazásban nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A fiút pártfogó felügyelet mellett két év próbára bocsátották.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 09. 12:00, szerda | Helyi
Illés Eszter a Tamási Önkéntes Tűzoltó Egyesülettől nyerte meg a lépcsőfutó versenyt
Október hatodikán, vasárnap az eddigi legerősebb csapattal vágtak neki Tolna vármegye tűzoltói a Flashover 24 elnevezésű lépcsőfutó versenynek.
2024. Október 09. 09:19, szerda | Helyi
Harmadik lett a Tamási Rendőrkapitányság csapata a III. Tóth Csaba Emléktornán
A Tamási Rendőrkapitányság fiatalon elhunyt alosztályvezetőjének tiszteletére harmadik alkalommal szerveztek kispályás focitornát.
2024. Október 04. 09:34, péntek | Helyi
Hulladék-újrahasznosító telepet hoztak létre Simontornyán
A beruházással egy ötezer négyzetméteres hulladékkezelő telep jött létre, ahol mérlegházkonténert, hídmérleget, a komposztálási technológia elemeit, levegőztető ventilátorokat, csurgalékvízgyűjtő medencét helyeztek el.
2024. Október 02. 09:29, szerda | Helyi
Többek között Tab és Tamási területekre is igényelhető szénhidrogén kutatási és kitermelési koncesszió
A belföldi kitermelés fokozása, az importkitettségek mérséklése érdekében újabb bányászati koncessziókat hirdetett meg az Energiaügyi Minisztérium (EM) - jelentették be az MTI-hez eljuttatott közleményben.