Hírek
2023. Augusztus 28. 12:56, hétfő | Helyi
Tippeket adtak a szakemberek, hogy ne legyenek katasztrofálisak a következmények
Sok téma került szóba a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtótájékoztatóján.
Sajtótájékoztatót tartott a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A cél az, mondta bevezetőjében dr. Balázs Gábor tűzoltó dandártábornok, az igazgatóság vezetője, hogy áttekintve a tűzvédelem területén idén végrehajtott műveleteket, felhívják a lakosság figyelmét az előttünk álló időszak veszélyeire. Bán Attila tűzoltó ezredes, tűzoltósági főfelügyelő azzal kezdte, az első félévben a tavalyi 887-tel szemben idén 1301 esetben kellett beavatkozniuk. A lakók fele nem tett, és nem is tesz semmit azért, hogy rendben legyen lakásuk kéménye, folytatta a gondolatot Jakab Zoltán, a Tolna Vármegyei Kéményseprő Ipari Szervezet ellátási csoportjának vezetője. Kosztolányi Péter tűzoltó alezredes a füst-, illetve a szénmonoxid-érzékelők fontosságára hívta fel a figyelmet, arról is beszélt, hogy jól záró ajtók, ablakok mellett az elszívó berendezések miatt is keletkezhet szénmonoxid, s hogy olyan fűtőberendezéseket kell beépíteni, amelyek az égéshez szükséges levegőt a lakáson kívülről kapják. Köves Péter főhadnagy pedig megemlítette, amellett, hogy a hétfőtől csütörtök éjfélig kiadott hőségriasztás idején 11 és 17 óra között ne tartózkodjunk a napon, most és később is fordítsunk fokozott figyelmet szabadban a tűzgyújtásra. A szakemberek sok tanácsot adtak, hogyan óvhatjuk meg értékeinket.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi
Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél
Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.
2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi
Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából
Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 21. 17:59, kedd | Helyi
Egynapos arany-, ezüst-, régiség-felvásárlás lesz Tamásiban
Csak egy napig! Április 30-án, csütörtökön, 10-13 óráig a Tamási Városi Művelődési Központban arany felvásárlás akár 65.000 Ft/g áron, ezüst felvásárlás akár 1.650 Ft/g áron.

