Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2014. Január 30. 12:28, csütörtök | Helyi
Forrás: MTI, fotó: lemezcentrum.hu

Több mint húsz százalékkal növelte árbevételét a Tamási-Hús Kft.

Több mint húsz százalékkal növelte árbevételét a Tamási-Hús Kft.

Az osztrák tulajdonú Tamási-Hús Kft. több mint húsz százalékkal növelte árbevételét 2013-ban, elsősorban a belföldi értékesítéssel

Sándorné Rozinger Mária elmondta: a kft. a 2012-es 6,1 milliárd forint után 2013-ban 7,6 milliárd forint nettó árbevételt ért el, adózott eredménye pedig várhatóan megközelíti a százmillió forintot. A társaság 2011-ben még 161 millió forintos negatív, 2012-ben 22 millió forintos pozitív eredménnyel zárta az évet.
A kft. a Gierlinger Holding Gmbh tulajdona. A tamási húsfeldolgozó üzemben tavaly 4500 tonna készítményt - szeletelt, darabolt füstölt, főtt császárszalonnát, illetve baconba göngyölt virslit, sültszalonnát - állítottak elő. A cég tavalyi értékesítése főleg a hazai piacon nőtt, az exportált áruk értéke 4,5 milliárd forint volt.
A kft. ügyvezetője megjegyezte, hogy a 2013-as eredményt negatívan befolyásolja a forint árfolyam-ingadozása, a cég hitelállományát ugyanis devizában tartják nyilván.
Ismertetése szerint a Tamás-Hús főleg a skandináv államokba exportálja termékeit, ezek között túlnyomórészt sültszalonnát; a Magyarországon kevéssé keresett terméket elsősorban szendvicsgyártók használják fel. A bacongyártásra specializálódott tamási húsüzem jellemzően külföldi - német, dán és lengyel - alapanyagból dolgozik, az ügyvezető magyarázat szerint azért, mert a magyar és a nyugat-európai fogyasztók számára túl zsíros magyar császárszalonnát nagy részben távol-keleti piacokon értékesítik.
A 2007-ben másfél milliárd forintos beruházással indult üzem, amely 2010-ben és 2012-ben is bővítette kapacitását, az idén további, mintegy 500-700 millió forintos fejlesztést tervez. Ennek keretében újabb gyártósorokat vásárolnak, és bővítik az üzem épületét - tette hozzá.
A kétszáz embert foglalkoztató társaság az idén tízszázalékos növekedéssel számol az értékesítésben, a bővülést elsősorban a külföldi piacokon tervezik elérni - mondta az ügyvezető igazgató.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi

Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél

Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.

2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi

Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából

Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 21. 17:59, kedd | Helyi

Egynapos arany-, ezüst-, régiség-felvásárlás lesz Tamásiban

Csak egy napig! Április 30-án, csütörtökön, 10-13 óráig a Tamási Városi Művelődési Központban arany felvásárlás akár 65.000 Ft/g áron, ezüst felvásárlás akár 1.650 Ft/g áron.