Hírek
2016. Május 24. 08:42, kedd |
Helyi
Forrás: police.hu, fotó: nyugatradio.hu
Több mint másfél millió kárt okozott az internetes csaló
A pénzt előre elkérte, a terméket sosem postázta: a Tamási Rendőrkapitányság csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárást egy budapesti férfi ellen.
A 30 éves elkövető 2015 nyarán több esetben fűtőtesteket, mobiltelefonokat és más tárgyakat kínált eladásra internetes hirdetési felületeken, majd a hirdetésre jelentkező vevőkkel a tárgyak árát a saját számlájára előre átutaltatta, de a dolgokat nem küldte el. A férfi cselekményeivel az ország különböző településein lakó 19 sértettnek összesen több mint másfél millió forint kárt okozott.
A nyomozás során kiderült, hogy az elkövető egyáltalán nem rendelkezett a hirdetésekben feltüntetett tárgyakkal, azokat kizárólag csalási szándékkal hirdette. A rendőrök a nyomozás eredményeként a budapesti férfit gyanúsítottként hallgatták ki 19 rendbeli csalás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A terhelt a bűncselekmények elkövetését beismerte, szabadlábon védekezhet.
A Tamási Rendőrkapitányság munkatársai a nyomozást befejezték, az iratokat a napokban vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészségnek átadták.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi
Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

