Hírek
2021. Augusztus 09. 16:10, hétfő | Helyi
Újra fekete volt a hétvége Tolna megyében
A hétvégén a megye útjain három balesetben öten sérültek meg, egyikük olyan súlyosan, hogy a helyszínen életét vesztette.
Egy motoros közlekedett 2021. augusztus 7-én az esti órákban a 6-os főúton Dunaföldvár irányába az általa vezetett motorkerékpárral. A 89-es kilométerszelvény közelében feltehetően nem tartott megfelelő követési távolságot és összeütközött az előtte haladó és – szabálytalanul, záróvonalon – balra kanyarodó autóval. A balesetben a motoros utasa könnyebben megsérült. Az eset körülményeit a Paksi Rendőrkapitányságon vizsgálják.
Egy személygépkocsi vezetője közlekedett 2021. augusztus 7-én 22 óra 41 perckor a Szárazdról kivezető úton Miszla irányába, amikor ismeretlen körülmények között egy kanyarban elvesztette uralmát az autó felett, lesodródott az útról, egy árokba hajtott, mely megdobta kocsit és felborult. A 31 éves miszlai férfi nem használta a biztonsági övét, és kizuhant a gépkocsiból. A sofőr olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Az autóban még ketten utaztak, akik könnyebben megsérültek. A sofőrrel kapcsolatban felmerült az ittasság gyanúja is, melyet a Tamási Rendőrkapitányságon vizsgálnak.
A 63-as főúton az út szélén közlekedett egy gyalogos 2021. augusztus 7-én az éjszakai órákban, amikor elmondása szerint őt egy ismeretlen autós elütötte. A jármű vezetője ezt követően megállás nélkül elhagyta a helyszínt. A balesetben a gyalogos súlyosan megsérült. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt indítottak büntetőeljárást.
A hétvégén további 12 anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi
Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

