Hírek
2021. Június 28. 08:54, hétfő | Helyi
Újra felbukkantak az unokázós csalók Tolna megyében
Az elmúlt napokban egy Iregszemcsén és egy Tamásiban élő asszonyt is be akartak csapni hozzátartozójukra hivatkozva az átverésre szakosodott banda tagjai.
Az ismeretlen elkövetők 2021. június 22-én vezetékes és mobiltelefonon is felhívtak egy 79 éves iregszemcsei asszonyt, hogy unokája balesetet okozott. A telefonáló azt mondta a nőnek, hogy ő a balesetet elszenvedett fél, és megegyezett rokonával, ha fizet másfél millió forintot, akkor nem tesz feljelentést a rendőrségen. A férfi, hogy még hihetőbbé tegye az általa elmondottakat, átadta egy másik személynek is a telefont, aki az idős nő unokájának adta ki magát. Elmondták neki, hogy egy megadott bankszámlaszámra utaljon át annyi összeget, amennyi készpénze otthon van, de megsérült rokonát egy ideig ne keresse. Az asszony a kapott instrukciók betartásával átutalta a pénzt, de még időben felhívta valódi unokáját, aki elmondta neki, hogy semmi baja nincsen. Az elküldött pénzt végül a szolgáltatótól visszakapta. Ugyanezen a napon egy 61 éves Tamásiban élő nőt is felhívtak egy hasonló kitalált történettel, de ebben az esetben az asszony fiára hivatkoztak, hogy pénzt csaljanak ki tőle. A nő elutalta a csalók által kért összeget, de még időben hívta fiát, aki tájékoztatta, hogy nem szenvedett balesetet. Az asszonynak szerencséje volt, mert rossz névre küldte el a pénzt, ezért a szolgáltató csak a feladás díját vonta le tőle. A feljelentések alapján a Tamási Rendőrkapitányságon büntetőeljárást indítottak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi
Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

