Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2016. Május 30. 08:48, hétfő | Helyi
Forrás: MTI

Vadételek, lőverseny, gyermekprogramok a X. Trófea Fesztiválon

Vadételek, lőverseny, gyermekprogramok a X. Trófea Fesztiválon

Főként dámvadból készült ételekkel, folklór- és gyermekprogramokkal várja a közönséget Tamásiban a Trófea Vadgasztronómiai Fesztivál, amelyet június 4-én tizedik alkalommal rendeznek meg a miklósvári parkerdőben.

A fesztivál egyik célja a vadhús fogyasztásának népszerűsítése - mondta Gál László, a házigazda Gyulaj Zrt. erdőművelési és közjóléti ágazatvezetője az MTI-nek. Ennek jegyében rendezik meg visszatérően mintegy ötven csoporttal a vadételek főzőversenyét, és nyitnak éttermet vadhúsból készült fogásokkal. A versenyzők jellemzően dámvadból, vadkacsából, vaddisznóból főznek, de lesz muflonból készült étel is - tette hozzá.
Az egész napos programban a gyerekeknek vetélkedőket, ügyességi versenyeket, kézműves foglalkozásokat szerveznek, lesz fotó- és bábszínház, néptánc-, illetve népzenei előadások. Tartanak solymász és erdélyi kopó fajtabemutatót, és ezúttal is hirdettek pályázatot a Deerparade elnevezésű street art akcióra, amikor egy kiválasztott alkotó festhet ki egy életnagyságú dámszobrot.
A fesztivál idei újdonsága, hogy a parkerdő melletti lőtéren rendezik meg az elöltöltős fegyverek lövészversenyét, ami egyben a világverseny hazai selejtezője is lesz. Az 1800-as éveket idéző, fekete lőporos fegyverrel napjainkban ismét lehet vadászni; a vetélkedést a fesztivál közönsége is láthatja.
Az eseményre mintegy háromezer embert várnak.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi

Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök

A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.