Az El Camino, azaz a Szent Jakab-út kirántja az embert az egó fogságából. Így lehetne összegezni Neumayer Gábor tapasztalatait. A Nagykónyiból származó fiatalember tavaly szeptember 9-én indult el otthonról, és november közepén tért vissza. A köztes időben pedig olyan dolgokat tapasztalt meg, amelyek közelebb vitték saját maga és a világ megismeréséhez. A Tejút alatt gyalogolva úgy érezte, ez a hely valóban különleges hatással van a zarándokra. Ezt az is bizonyítja, hogy Gábort nem Franciaországban vagy Portugáliában érte kultúrsokk, hanem hazaérkezése után tapasztalta meg ezt az érzést. Nehezen talált vissza a hétköznapokba. Gyaloglás közben viszont hagyta, hogy megtörténjenek vele a dolgok.

– Arra számítottam, hogy majd befelé fordulva teszem meg az utat, ehelyett, főleg a francia Caminón, rengeteg embert ismertem meg. Több „anyám” is lett, és szereztem egy igazán jó barátot – mesélte idehaza.

Néha furcsa helyzetekbe került, találkozott például olyan magyar lánnyal, aki egy szamárral gyalogolt, egy francia nő pedig Mesetában még otthonról hozott élelmét osztotta meg vele. A legnagyobb élmény viszont mások segítőkészsége volt, amely nem várt viszonzást. Gábor kapott fáslit, gyógyszert, nordic walking botot, ételt és italt. A maga vásárolta túrabotot aztán ő is egy mérföldkőnél hagyta. Szokás, hogy a zarándokok eleinte túl sok holmit akarnak a hátukon cipelni, így volt ezzel ő is.

– Amikor első este kipakoltam a hátizsákomat, egy óra hosszát tartott visszapakolni. Később három percet vett igénybe ez a feladat egy fejlámpa fényénél – mondta.

Azaz szépen lassan letette terheit. Ahogy mondani szokás, valóban kilépett a komfortzónájából, és csak annyi volt a fontos, hogy meglegyen a ruhája, egy kevés élelme és vize. Az út első részében a telefonját egy héten egyszer kapcsolta be, átélte galád ágyi poloskák támadását, valamint mindenféle náció képviselőinek éjszakai horkolását is kibírta, úgy-ahogy.

Megtanulta, miképp kell a vízhólyagot kezelni, és az út végére rendes szakállat növesztett. Láthatta, milyen különbségek vannak a spanyol és a portugál építészet között, mindennap finom kávét ivott, és olyan ételeket is megkóstolt, mint például a birkasajt vagy a Pastel de Nata nevű krémes sütemény.

Arra a kérdésre, hogy miért vállalkozott az útra, azt válaszolta, hogy 2017 év elején a munkahelyváltás gondolata foglalkoztatta. Jó helyen dolgozott Bécsben, megbecsülték, de nem ez volt az álma. Egy jó szomszédjától kapott három, El Caminóval foglalkozó könyvet, és már az első fejezet elolvasásakor tudta, neki is mennie kell.

Ez volt az a pillanat, amikor a mozaikdarabkák a helyükre kerültek, költségtervet készített, júliusban elköszönt a munkahelyén, és másfél hónapnyi készülődés után fejest ugrott az ismeretlenbe. Most a következő utat tervezi.

Májuban újra túraszandált húz, és azzal a sráccal gyalogol majd, akivel összebarátkozott az El Caminón.

Szívesen megismerne új távlatokat is

Az El Camino először a testet, aztán az elmét, majd a lelket töri meg, tudtuk meg Neumayer Gábortól, aki maga is megtapasztalta ezt az állítást. Tavaly Franciaországban lépett a Szent Jakab-útra, most más útvonalon szeretné elérni Santiago de Compostelát, ahol a hagyomány szerint a székesegyházban őrzik Szent Jakab maradványait. A múlt évben a tervezett út spontán kiegészítéseként Gábor tett egy „kis”, közel 800 kilométeres kitérőt, hiszen a portugál Caminót is bejárta. Idén alternatív, kevésbé populáris útvonalon gyalogolna, amely az ismert útvonalaktól délre található, így egy kicsit melegebb időjárásra, kevesebb zarándokszállásra lehet számítani. A GR5 elnevezésű túraút is a bakancslistáján van. Erről érdemes tudni, hogy 2500 kilométer hosszú, és az Északi-tengertől a Földközi-tengerig vezet.