Városlista
2019. május 21, kedd - Konstantin

Hírek

2019. Május 15. 09:12, szerda | Helyi

Felavatták az új épületet

Felavatták az új épületet

Tegnap délután ünnepélyes keretek között adták át az OTP Bank Nyrt. Dél-Dunántúli Régióbeli Tamási Fiókjának új fióképületét.

Elsőként a város polgármestere, Porga Ferenc köszöntötte a jelenlévőket, majd Viola Szabolcs, a fő építtető és tulajdonos Kop-Ka Zrt. elnök-vezérigazgatója mondott ünnepi beszédet. - Hosszú éveken keresztül folytattunk tárgyalásokat az OTP Bankkal, mire sikerült rátalálnunk arra a helyre, ahol ők is és mi is megtalálhatjuk a számításainkat. Tavaly júniusban sikerült megállapodnunk a kivitelezővel, majd megkezdődhetett a beruházás, és kilenc hónap elteltével ma itt állhatunk, és átadhatjuk a vadonatúj épületet. Azt gondolom, hogy mind műszakilag, mind megjelenésében maximálisan kiszolgáltja mind az OTP, mind a Kop-Ka Zrt. irodáinak igényét a gyönyörű, új létesítmény.

Galovics Gábor, a bank dél-dunántúli régiójának ügyvezető igazgatója beszédében úgy fogalmazott: a fiók megújulása igazi ünnep azoknak, akik az OTP-ben dolgoznak, ünnep az ügyfeleknek, és ünnep mindazok számára, akik részt vettek a kialakításában. Mint említette, számukra nagyon fontos bástya a tamási fiók, mely már 1955 óta szolgálja ki a helyi, és a járásban élő ügyfeleket. Beszédében visszaemlékezett a bank korábbi vezetőire, a jelenlegi vezetést és munkatársakat pedig dicsérő szavaival illette. A megújult, legmodernebb elemeket magáénak tudó épület szerinte mindenki megelégedésére szolgál majd.

Az ádató állófogadással, majd az ingatlan bejárásával zárult, ahol a vendégek megtekinthették a bank épületét, illetve bepillanthattak a Kop-Ka Zrt. irodaházába is.

Ezek érdekelhetnek még

2019. Május 20. 11:28, hétfő | Helyi

Hazai ízeket varázsoltak a zsűri asztalára

Az Agrármarketing Centrum által szervezett „Hazai ízek, hazai asztalokon” című vetélkedőn idén a Szekszárdi SZC Vályi Péter Szakképző Iskolája és Kollégiumának csapata is indult.

2019. Május 20. 11:26, hétfő | Helyi

Genius Loci Díjat vehetett át a RAMIVO Manufacturing Hungary Kft.

Tizenkét vállalkozásnak adták át idén a fiatal tehetségeket támogató vállalati programok elismerésére létrehozott Genius Loci – Vállalatok és vállalkozók a tehetségekért díjakat.

2019. Május 17. 13:05, péntek | Helyi

A postaládájában is madarak laknak

Ó, azok a csodálatos állatok! címmel tart előadást a Nagyszékelyi Könyvtárban május 20-án, hétfőn délután két órakor Telegdi Ágnes írónő.

2019. Május 17. 12:59, péntek | Helyi

Látványosan halad a tamási ökoturisztikai fejlesztés

Az érdeklődők elsőként május 18-án tájékozódhatnak személyesen is a projektről – és több minden másról is.