Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2018. Január 30. 08:52, kedd | Helyi

Nem örülhettek felhőtlenül a győzelemnek a dámocskák

Nem örülhettek felhőtlenül a győzelemnek a dámocskák

Az országos serdülő bajnokságban szerepelt a hétvégén a Tamási Dámok U14-es csapata, és bár a pályát győztesen hagyták el, mégis veszítettek

Az őszi eredmények alapján az U14-es csapat az alsóházban folytathatta szereplését, ahol már ismerős csapatok vártak rájuk. Dunaújvárosba utazta, ahol előbb a Dunaújvárosi Sárkányok 2005, majd a Marcali VSZSE fiataljaival mérkőztek meg és szereztek ellenük győzelmet.
- Mindkét találkozón koncentráltan és kevés hibával játszottunk, valamint sokat számított, hogy azok mellett a játékosok mellett, akik általában a csapat pontjainak nagy részét szerzik, most több olyan kosaras palánta is akadt, akik egy-egy mérkőzésen karrier csúcsot jelentő dobott pontot értek el (Varga, Gulyás) - fogalmazott Madarász András, edző. - Szintén nem volt ránk jellemző, hogy egymás után következő két meccsen tudtuk volna tartani a szintet visszaesés nélkül, de most ez is rendben volt. Komoly motiváció lehet ez a két győzelem a csapat számára a jövőre nézve, hogy önbizalmat szerezzünk és értékelni tudjuk az edzésen néha küszködve elvégzett munkát. Gratulálok mindenkinek, aki eljött és betegség vagy fáradság ellenére is a csapat rendelkezésére állt.
Sajnos beárnyékolja (és egyben még értékesebbé teszi) a sikerünket az, hogy a fordulóban csak 9 játékossal tudtunk részt venni, így a szabályok szerint hivatalosan mindkét találkozót elveszítettük 2-0 arányban. Ennek következménye, hogy bár a pályán elért eredmény alapján a következő fordulóban mi már egy szinttel feljebb játszhatnánk, sajnos ez most mégsem így lesz, mert néhány játékos nem tudta vállalni a játékot.

Eredmények:

Tamási Dámok U14-Dunaújvárosi Sárkányok 2005
80-59

Varga Balázs (6), Bakonyi Csaba (-), Dombai Máté (2),
Ribányi Márton (10), Szakács Máté (12), Gácsi Szilárd (18), Gulyás András (16), Ribányi Lőrinc (16) Kovács Benedek (-),

Tamási Dámok U14-Marcali VSZSE
78-74
Varga Balázs (11), Bakonyi Csaba (-), Dombai Máté (-),
Ribányi Márton (6), Szakács Máté (13), Gácsi Szilárd (22), Gulyás András (6), Ribányi Lőrinc (16) Kovács Benedek (4),

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi

Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök

A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.