Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

Látványosan és lendületesen haladnak a munkálatok
2023. Október 12. 08:23, csütörtök | Helyi

Látványosan és lendületesen haladnak a munkálatok

Folyamatosan zajlik a tamási templom és a plébánia épületének a felújítása. A tervezett ütemtervet tartják a kivitelezők, sőt, elképzelhető, hogy kicsit hamarabb is visszakaphatja a közösség a felújított épületet.

Ismét közös tánccal emlékeztek a világnapra
2023. Október 12. 08:22, csütörtök | Helyi

Ismét közös tánccal emlékeztek a világnapra

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is összegyűltek a Szenior Örömtánc csoportok a Túrmezei téren az Alzheimer világnap alkalmából.

Folytatódnak a DámPont programjai
2023. Október 04. 17:26, szerda | Helyi

Folytatódnak a DámPont programjai

A helyiek és a Tamásiba látogatók kedvelt helye a parkerdőben található DámPont Ökoturisztikai Látogatóközpont, amelynek kiállításán megismerhetik a térség történetét, hagyományait, természeti értékeit.

Azt mondta, megbeszélésre siet, 260 ezres bírság lett a vége
2023. Szeptember 28. 12:48, csütörtök | Helyi

Azt mondta, megbeszélésre siet, 260 ezres bírság lett a vége

A megengedett legnagyobb sebesség több, mint duplájával közlekedett az az autós, akiről a 61-es főúton készített felvételt a traffipax.

Nyelvi „kódokat” alakítottak ki, úgy egyeztettek a drogról
2023. Szeptember 21. 12:37, csütörtök | Helyi

Nyelvi „kódokat” alakítottak ki, úgy egyeztettek a drogról

Folytatódott a Szekszárdi Törvényszéken annak a tamási házaspárnak és régi ismerősüknek a tárgyalása, akiket jelentős mennyiségű kábítószerrel való kereskedelem bűntette és más bűncselekmények elkövetésével vádolnak.

Tamásiból lopott táppal buktak el a tovajok
2023. Szeptember 14. 11:06, csütörtök | Helyi

Tamásiból lopott táppal buktak el a tovajok

Páriban buktak le a táptolvajok, közúti ellenőrzés lett a vesztük. Kiderült, hogy a tápot annak a sertésnek lopták, amelyet korábban szintén úgy tulajdonítottak el.

Megújul a Gyulaj Zrt. irodaépületének teteje
2023. Szeptember 14. 11:05, csütörtök | Helyi

Megújul a Gyulaj Zrt. irodaépületének teteje

Újabb városközponti épület kap új köntöst Tamásiban. A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. közleményben tájékoztatta a Tamásiban élőket, a Szabadság utcában járókat, hogy felújítási munkákba kezdtek.

Rekordszámú résztvevő a Coop napon
2023. Szeptember 14. 11:03, csütörtök | Helyi

Rekordszámú résztvevő a Coop napon

Az idei évben 19. alkalommal rendezték meg a kereskedők és a vásárlók közös napját a 3. számú Bokréta Coop Szupermarket parkolójában.

Átadták a vármegyei kitüntető címeket
2023. Szeptember 05. 09:48, kedd | Helyi

Átadták a vármegyei kitüntető címeket

A hagyományokat követve idén is ünnepi közgyűlés keretében adták át a vármegyei kitüntető díjakat azoknak, akik gyarapító módon hatottak szűkebb pátriánkra.

Megjelent „A 700 éves Tamási 700 receptje” 10. füzete
2023. Augusztus 15. 10:53, kedd | Helyi

Megjelent „A 700 éves Tamási 700 receptje” 10. füzete

2023 júliusában, a Tamási Bográcsmestere Főzőversenyre időzítve megjelent a sorozat tizedik, utolsó füzete.

Harmadszorra is nagy népszerűségnek örvendett a tábor
2023. Augusztus 08. 11:13, kedd | Helyi

Harmadszorra is nagy népszerűségnek örvendett a tábor

Az idei évben is szerveztek 3D és robotika tábort gyerekeknek a TMSZC Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégiumban.

Tizenharmadik alkalommal is: kosárlabda nyári tábor
2023. Augusztus 08. 11:12, kedd | Helyi

Tizenharmadik alkalommal is: kosárlabda nyári tábor

A Tamási Kosárlabda Sport Egyesület tábora hosszú múltra tekint vissza. Idén tizenharmadik alkalommal gyűltek össze a mozgást kedvelő fiatalok, és töltöttek együtt egy igazán sportos hetet.